Néhány infó az idei Tuning & Retro-ról
Gőzerővel készülünk az idei év utolsó nagy eseményére a Tuning & Retro bulira, és arra gondoltam, hogy megosztanék néhány információt Veletek!
Két napon keresztül lehet majd ellátogatni a Vasúttörténeti Parkba, ahol két olyan világ találkozik majd, amik természetes módon elég ritkán bukkannak fel egy helyen. Ezek a tuning és a veterán gépek. Nem egyszerű dolog ez, mert a veteránautósok nem igazán kedvelik a tuningautókat, de itt mindenféle ellenérzés nélkül lesznek kiállítva a különböző gépjárművek, ráadásul sokszor igazán ütős párosokat sikerül összehozni, hiszen eredetileg az lenne a tematika, hogy egy-egy veterán csoda mellett egy modernebb, módosított változat foglal helyet.
A csarnokba idén rekordmennyiségű autóval jelentkeztek a kiállítók, ami egyrészt nagyon jó, viszont annyiban megnehezíti a dolgot, hogy válogatnunk kellett az autók közül. Szerencsére már tavaly sikerült kialakítanunk kiállítói helyeket az Orient csarnok körüli betonos, murvás és füves részen, ami tovább emeli a hangulatot, és a Víztorony Parkba vezető sétát is feldobja, miközben a látogatók a szombati, vagy éppen a vasárnapi találkozóra jutnak át. Igen, idén is lesz forgószínpad, hangnyomásmérés, versenyautó kiállítás, autós szépségverseny és rengeteg érdekes autó! Szombaton tuning, vasárnap inkább retro, young- és oldtimerek töltik meg a Park területét.
A csarnok környékén is lesznek versenyautók, versenymotorok kiállítva, és ha minden jól megy, be is indítják őket, hogy mindenki megtapasztalhassa milyen, amikor ezek az erőgépek életre kelnek. A vasúti kocsiszínpadon is lesznek műsorok, előadások, de erről majd egy későbbi posztban fogok írni. Az viszont nem titok, hogy a Vasúttörténeti Park teljes területe nyitva lesz, úgyhogy a kiállított mozdonyokat, vonatokat is meg lehet nézni, valamint a kisvasúttal is körbe lehet menni a park területén.
Azt gondolom, egy igazán kellemes családi napot lehet eltölteni majd október 12. és 13-án ritkaságok, épített csodák, versenyautók és vonatok között az idei TRF-en is!
Aki szeretne a találkozóra kigurulni, még regisztrálhat a www.tuningretro.hu oldalra kattintva!