Ahogy közeledik a SEMA Show, egyre több érdekes építést lehet találni. Vannak olyanok, amik csak sejtelmesek és a nagy durranást majd a rendezvény nyitónapján lehet majd látni és vannak olyanok, amikről már most elég sok információ található és amikor majd kiállítják, garantáltan sokan fogják körbejárni. 

Jesse Delgado egyese is ilyen gép. A srác egy Mk4 Jetta-val kezdte autós karrierjét és a fősulis évek alatt, megtapasztalta, hogy a Volkswageneket milyen sokszínűen lehet építeni/módosítani, hiszen csak a pénztárcától függ, hogy mennyire durván kezd hozzá az ember és mi a végcél. 

Több VW után sikerült hozzájutnia egy 1986-os Mk1 Golf Cabriolet-hez, amivel az volt a célja, hogy pályanapon is és kiállításokon is megállja a helyét. Ehhez pedig mindenképp kell egy erős motor. 

Elég sok motorcserén túl van már az autó. A feltöltős 2 literestől, eljutott a 3,6 literesig, ami azért már elég jól repíti a Golfot. A 3,6 VR6 motor, teljesen kipucolt motortérben foglal helyet. A teljesítménye, nincs lemérve, 280 lóerő környékén mozog. 56 literes üzemanyagtartályból érkezik a nafta Walbro 255-ös benzinpumpa segítségével a fém csöveken keresztül az égéstérbe. 2,5"-os leömlő és ugyanilyen átmérőjű az egész cső, ami egy Borla kipufogóban végződik. 5 sebességes váltó csatlakozik a motorhoz. 

Az autó alá állítható futóművet és poliuretán szilenteket szereltek, a kerékjáratokban pedig BBS RS felnik forognak, 8,5 és 9x16 méretben, 205/40-es gumikkal. Az első felnik mögött Wilwood fékeket találunk, fúrt,mart tárcsákkal. 

Kívül az európai lökhárítók, az MBL 76 szélesítések hívják fel magukra a figyelmet. Az autót szürke fóliával húzták be és elöl egy kis koptató került felszerelésre. A fényszórók sötétítettek, kereszt is van bennük, hátul pedig átlátszó búra kapott helyet. A beltérben újrahúzott Recaro ülések, BBS kormány és egyedi ajtókárpitok jelentik a változást. 

További tervek között nagyobb peremek és a szívóoldalon illetve a kipufogó környékén tervez még változtatásokat Jesse. 

Nem tudom, hogy kint lesz-e az idei SEMA Show-n, de ha igen, akkor biztos fogtok kapni képeket a kész autóról!