A Ford Mustang sosem arról volt híres, hogy igazán kanyarvadász autó lenne. Ráadásul a kétbalkezes tulajok rendesen megtépázták a Mustangok hírnevét mivel tele van az internet idióta sofőrökkel, akik nem tudják rendesen vezetni autójukat. A képeken látható autó viszont valami egészen más miatt érdekes. Egyrészt ott vannak rajta a JDM kiegészítők és az autó úgy néz ki, mint egy igazi time attack gépezet. Aztán ott van a motor, ami nem a legendás V8, hanem feltöltős V6 és akkor ott van még az a tény, hogy mindez Puerto Rico-ban található. 
 
Bryan Santiago mindig is autók körül mozgott. Később aztán olyan műhelybe került, ahol japán gépeket tuningoltak, de ő mégis egy Dodge Neon SRT-4-ben látta a lehetőséget, a képeken látható Póni pedig parkolópályára került, hogy majd egyszer driftgép lesz belőle. A Neon volt a gyorslásra és pályanapra szánt autó, egészen addig amíg egy verseny során végetért a kocsi karrierje. Így került képbe a Mustang, ami nagy, nehéz, a futóműve kőkorszaki és a V6 sem az a motor, amitől beindulna a gerjedés. 
 
Bryan viszont megfontolt figura. Először is a motor kérdésnél a súly és a súlyelosztás döntött. 55 kg-mal könnyebb mint a V8 és 50/50 a súlyelosztás még úgyis, hogy feltöltő került a motorra. A Procharger feltöltő mellett, Mishimoto, HKS, JBA és Mustang Cobra alkatrészek is beszerlésre kerültek, így most 292 lóerőt teljesít az autó hátsó keréken mérve, 395 Nm nyomatékkal. A motorhoz Ford T5, manuális váltó csatlakozik, SPEC Stage 3 kuplunggal, alu lendkerékkel. Az erő Ford Racing alu kardánon és 4,10-es diffin leresztül érkezik a hátsó kerekekhez, ahol 12x18-as Volk Racing ZE40-es felniket teker meg rendesen, 285/35-ös gumikkal. Elöl egyébként a felnik mérete 10x18 és 255/40-es gumikat szereltek rájuk. A felnik mögött, elöl, 4 dugattyús, Rotora nagyfékszett, hátul pedig Hawk HP betétek lassítják az autót, Maximum Motorsport fém fékcsövekkel kiegészítve. 
 
A külső tekintetében, Bryan a japán katalógusokat vette igénybe, mivel a kocsihoz nem lehet kapni kész szetteket. A gyári Mustang Cobra első lökhárító, géptető és küszübök mondjuk pont nem JDM cuccok, de a Voltex Type 2 GT szárny, a Varis hátsó diffúzor vagy éppen az első toldatok már japán gépekhez készültek, csak Bryan átfaragta őket. 
 
Az utastérben Status Racing versenyüléseket, 4 pontos Takata biztonsági öveket, Personal Neo Grita kormány, JRM aggyal és gyári alu pedálok jelentik a változást, hátul pedig mindent kipakoltak és egy elég komoly "mászókát" is beépítettek. 
 
Az 1999-es Mustang sosme tartozott a nagy kedvencek közé, de ez így, elég komolyat mutat. KATTINTSATOK IDE a további képekért! Érdemes! 





 

 

Forrás: Super Street