Teszt Skoda Fabia Greenline kombi dízel

A VW csoport elkötelezte magát a meglévő technikák célirányos fejlesztése mellett, már ami az alacsony üzemanyag-fogyasztást illeti. Így hibrid-technológia sorozatgyártása, vagy hidrogénautók helyett úgymond klasszikus módszerekkel ér el jó eredményeket – lásd az Audi A3 TDI-e tesztjét. Ezen a csapáson haladva alakítja ki a a takarékos modellverziókat, amelyek őse a VW Lupo 3L, de nem csak mini méretben. VW Passat is kapható fogyasztásra optimalizált verzióban és persze Skoda Fabia is, a cseh gyár egyik húzómodellje Greenline néven.

Pozicionálás

A Skoda Fabia meghatározó autó volt a megjelenése óta a magyar újautó-piacon. Ezt köszönhette jó ár/érték arányának, minőségi szintjének és kiegyensúlyozott konstrukciójának. Az új generáció is megtalálta mára a helyét, a meglepő formáját lassan megszokják a vevők, főképp azért, mert titkos előnyei vannak, amik használat közben derülnek ki. A Skoda Fabia Combi Greenline ára 4,5 millió Forint, ami nem kevés, hiszen az alapváltozatú Fabia Combi TDI ára majdnem 1 millióval kevesebb. Ezért már jelentősen kevesebbet illik fogyasztani, vagy valami olyat nyújtani, amiért megéri ennyit áldozni a vásárláskor. Igaz a Greenline felszereltsége az árlisták Ambiente szintjét tartalmazza, ami magasabb felszereltségi fokozatot jelent. A konkurensekhez mérten amúgy a Skoda Fabia Combi TDI ára kedvező.

Külső

Fura lámpáival, kis szív alakú hűtőmaszkjával az új Skoda Fabia rendesen megosztotta a véleményeket, már ami a külsejét illeti. Hasonlították a Swift-től a Mini-ig mindenhez, de ez már csak így szokott lenni. Egy biztos, a formatervvel figyelmet keltett a márka. A kombi változat természetesen hosszabb az ötajtós verziónál, alapjellemzői ugyanazok, így meredek üvegfelületek, hangsúlyozott tetőoszlopok, magas oldalvonal. Érdekes hangulatot kelt az autó, a megjelenése barátságos, a formái régi autóépítési korokat idéznek a púpos motorháztetővel. Amit nem idéznek, az az előző generáció – talán a farkép mutat messziről hasonlóságot. A játékos forma azonban nem öncélú, az ajtók tágra nyílnak, a csomagtérajtó szintén. Hiány, hogy az ajtókon kívül nem védi koptatócsík a fényezett lökhárítókat, így csúnya sérülések szerezhetők a parkolókban. Az autó összeszerelési és fényezési minősége jó színvonalú, a karoszéria merevsége megfelelő. A Greenline változat kicsit különbözik az alapverziótól, más az első köténye, jobb a légellenállási mutatója – a jobb fogyasztásért.

Belső


Skoda Fabia kombi Greenline teszt 1.4 TDI háromhengeresŐszinte leszek, a Skoda Fabia Combi megjelenése engem nem csábítana a vásárlásra, ami erősen gondolkozóba ejtene, az a kaszni tartalma. Rögtön ott van az utastér: jó vezetői helyzet, kényelmes ülések, kategóriájához mérten tágas tér és hatalmas csomagtartó. És egy meglepetés: a meredek szélvédő mögül jó a kilátás, a kilátásban nem zavaróak a tetőoszlopok (ami korbetegség amúgy a mai autóknál), napos időben nem melegszik annyira fel a kaszni, az ajtók nem dőlnek rá az utasokra, így elég a fejtér. A bent használt burkolatok és kárpitanyagok jó minőségűek, jó tapintású a kormány is, igényesek a tömítések. Az utastér sötészürke-világosszürke kéttónusú kárpitozása jó hangulatú, az üléshuzat mintázata kifejezetten tetszetős. De nem csak a kárpit miatt tetszettek az ülések, elöl-hátul hosszú az ülőlap és magas a támla, az első ülések formázása is kényelmes, jól tartják a testet. A hátsó üléseket egyszerű előrehajtogatni – osztottan dönthető -, az ülőlapjuk könnyen kivehető, így jobban kihasználható a kombiság. Ezen a szállítási kapacitás dolgon egy a csorba, nem lehet teljesen hátrahajtani az első üléstámlát, így hosszú dolgok nehezen tuszkolhatók be a kocsiba, pedig ez a kombiság egyik lényege. De elárulom, hogy ez megint a mai autók, pontosabban kombik betegsége, a tervezőik elfelejtették, honnan ered a koncepció, mi az eredeti cél. A saját halmazában a Fabia egy jó kombi.

Motor, erőátvitel

Skoda Fabia kombi Greenline tesztA Skoda Fabia Greenline 1,4 literes kis háromhengeres dízelmotorja nem a járáskultúrájáról híres. Durva a hangja, hidegen pedig ráz. De gázt adva minden rendetlensége megbocsátható. Érdekes módon a Greenline motorja a két egynégyes dízel közül az erősebb, 80 lóerős, a forgatónyomatéka is 195 Nm, szemben a kisebb 155 Nm nyomatékával és 70 lóerő teljesítményével. Az ok, hogy az erősebb kevesebbet fogyaszt. Ennek megfelelően az előbb említett gázra lépést vehemens gyorsulás követi, kényelmesen autózható a kis dízelmotor, alul is húz, és jól illesztették hozzá az ötgangos váltó fokozatait is. Fogyasztásban 5,8 litert mértünk, amely mindenképpen jó érték, tekintve a nagyobbrészt városi üzemet légkondival.



 

Kormányzás, menetviselkedés


A Skoda Fabia Combi Greenline alacsonyabb fogyasztását az említett karosszériamódosítások mellett súlycsökkentéssel, a futómű 15 mm-es leültetésével (jobb ettől a légellenállás), a kaszni alsó burkolataival és alacsony gördülési ellenállású gumikkal érték el. Így már sejthető, hogy szinte az autó menetviselkedésén jobban érezni a grínlájnságot, mint a TDI-motoros Skodák amúgy is alacsony fogyasztási értékén. Ugyan a rugózás nem lett érezhetően keményebb, viszont vezetés közben az alacsony hasmagasságra érdemes figyelni a rossz utakon. Az alacsony gördülési ellenállású abroncsok 165/70 R14 méretben kaptak helyet az autón, mintázatuk is speciális, inkább hasonlít a téli gumik sok lamellás jellegére. Ezek a gumik sokkal kevesebbet tudnak, mint amire az autó képes. Ez alatt azt értem, hogy gyors kanyarban sírnak és sodródnak, már közepes erejű fékezésekkor is blokkolásra hajlamosak, főképp egyenletlen útfelületen, esőben pláne. Nem használhatók ki a Fabia képességei, sőt óvatosabban kell vezetni, csökken a biztonságérzet a gumik alacsony tapadási határértéke miatt. Ez zavaró, ha ilyen autót vásárolnék, az első lenne, hogy normális gumikat szereltetnék rá.

Kinek igen, kinek nem?

Ez most nehéz kérdés. Mivel a fogyasztáscsökkentő módosítások mellé magasabb felszereltségi szint társul, ez a kocsi mégsem annyira a minimálköltségű autózást keresők járműve – hiszen az alap Fabia Combi TDI majd egymillióval olcsóbb. Persze, ha valaki nem az alap TDI-t választaná amúgy sem, akkor máris alternatívává válik a Greenline, erősebb motorja jobb vezethetőséget ad, kevesebbet fogyaszt. Az alacsony fogyasztás az olyan felhasználóknak hoz a konyhára, akik nem csak városi másfél kilométerekre használják az autójukat, ahol a dízelek még nem tudnak domborítani, mert a benzineseknél később érik el a nekik ideális üzemi hőfokot – éppen jobb hatásfokuk révén. Elővárosból ingázóknak, sokat utazóknak viszont ajánlható az autó, főképp így kombi verzióban, egyrészt tapsolhatnak a minimál fogyasztásnak, a motor erőtartalékai révén nem lesznek külső sávban kullogók, emelkedőn lelassulók (és érvényesülhetnek a gyári átalakítások hatásai, így az alacsonyabb légellenállás országúti sebességen más igencsak számít a fogyasztásban), másrészt alapvetően jól használható autó a Fabia Combi. Persze a helyükben is gumit cserélnék, nem hoz a konyhára annyit a spéci gumi a fogyasztásban, amit meglátásom szerint veszít az autó a képességeiben.

Aki dízelt akar, de erősebbet, mert nagyon számít neki a menetteljesítmény, annak lehet, hogy jobb választás a 105 lóerős, 1,9 literes TDI motor, az is irtó keveset fogyaszt. 

Teszt Skoda Fabia Greenline TDI dízel



Műszaki adatok

Motor, erőátvitel

Skoda Fabia GreenlineSoros háromhengeres dízelmotor, elöl keresztben beépítve, hengerenként négy szelep, hengersoronként 2 vezérműtengely. Turbófeltöltő, töltőlevegő hűtő. Ötfokozatú váltó, fronthajtás.

Hengerűrtartalom: 11422 cm3

Teljesítmény: 59 kW(80 LE)/4000

Nyomaték: 195 Nm/2200

Súly/teljesítmény arány: 14,1 kg/ LE

Karosszéria

Ötajtós, ötüléses önhordó acélkarosszéria.

Menetkész üres tömeg /megengedett össztömeg: 1130/1645 kg

Hosszúság: 4240 mm

Szélesség: 1640 mm

Magasság: 1500 mm

Tengelytáv: 2460 mm

Csomagtér űrtartalma: 480/1460 l

Üzemanyagtank: 45 l

Skoda Fabia Greenline tesztFutómű

Elöl McPherson kerékfelfüggesztés kanyarstabilizátorral, hátul csatolt lengőkaros felfüggesztés tekercsrugókkal, lengéscsillapítókkal. Elöl hátul tárcsafékek, elöl hűtött.

Gumiméret: 165/70 R14

Fordulókör átmérő: 10,8 m

Menetteljesítmények

Gyorsulás 0-100 km/h: 13,7 s

Végsebesség: 171 km/h

Tesztfogyasztás: 5,7 l/100 km

Érdekes lehet: Peugeot 207 kombi HDI teszt, Skoda Fabia II futómű tuning

Skoda Fabia Greenline kombi teszt