A Hyundai Holding Hungary és a Gablini együttműködésben állapodtak meg. A Gablini Kft. több telephelyén képviseli majd a Hyundai market. Az értékesítés mellett, az alkatrész- és szerviztevékenységet is magában foglalja a most aláírt megállapodás. Az együttműködés elsőként a Gablini M3 létesítményben kezdődhet meg még a nyár folyamán.

„A Gablini Kft. a hazai autókereskedelem és szervizszolgáltatások tekintetében egyaránt nagymúltú vállalkozás, az autópiac egyik meghatározó szereplője. Úgy gondoljuk, hogy a Hyundai márka ismertségét és sikerét tovább fogja erősíteni mind a budapesti flotta, mind a magánügyfelek körében.” – mondta Markó Zoltán, a Hyundai Holding Hungary operatív igazgatója.

„Nagy örömünkre szolgál ez a stratégiai együttműködés, és nagy reményekkel, valamint várakozással állunk a közös jövő előtt. Úgy gondolom, hogy az itthon is közkedvelt és már bizonyított Hyundai márkával kibővülve, még teljesebben szolgálhatjuk ki az ügyfeleink igényeit. Meggyőződésem, hogy ez a lépés mind a Hyundai, mind pedig a Gablini csoport vevőinek elégedettségét szolgálja majd – tette hozzá Gablini Gábor.”

A Hyundai márka népszerűsége Európa-szerte folyamatosan növekszik, amit mi sem bizonyít jobban, mint a májusi értékesítési eredmények, amikor a Hyundai elérte a 3%-os piaci részt, amely az előző év első őt hónapjának eredményei alapján 13,7%-os növekedést jelent. A Gablini Cégcsoport, az autókereskedelem erősen csökkenő piacán a 2008. évi 0,5%-os részesedését, 2010-re 1,5%-ra tudta növelni.