Észtországban, Litvániában és Lettországban is elérhetővé vált a Sixt kölcsönző. A klasszikus autóbérlésen túl a Sixt Leasing tartósbérlet és flottakezelés is igénybe vehető az említett három országban. Az autókölcsönző kihelyezett irodái a fővárosok repterein, illetve a belvárosokban vannak.

A Baltikumban első alkalommal igénybe vehető Leasing szolgáltatással a Sixt az egyre nagyobb számú fejlődő vállalatnak szeretne kedvezni a költséghatékony gépjárműpark fejlesztésének lehetőségével. Az autókölcsönző nemcsak egy egyszerű gazdasági értelemben vett finanszírozási lehetőséget kínál, hanem azzal együtt teljes körű flottakezelést és a mobilitás nyújtotta előnyöket is, annak lehetőségét, hogy partnereik az említett három országban lefoglalt autókat a világ több mint 100 országában igénybe vehetik, illetve az akár hazánkban, forintért előre lefoglalt gépjárművek mostantól Litvániában, Észt- és Lettországban szintén rendelkezésre állnak.

Rüdiger Proske, alelnök, a nemzetközi franchise kapcsolatok igazgatója elmondta: „Erőteljes gazdasági fellendülésre számítunk a Balti államokkal folytatott kapcsolat során. Alapvetően úgy gondoljuk, hogy a Sixt Leasing tartósbérlet és flottakezelés bevezetésével lehetőségünk nyílik nagyobb piaci részesedés megszerzésére, illetve segítségével sikerül még több ügyfelet megnyernünk a Sixt autókölcsönzőnek.”

Dévai Gábor, a Sixt Magyarország ügyvezetője szerint fontos, hogy a Sixt mindenhol jelen legyen Nyugat-Európától a Balkánig. A kiterjedt és egyre növekvő hálózatnak köszönhetően biztosított a megszokott, minőségi szolgáltatás. „Az autókölcsönző corporate és franchise országaiból hazánkba is jelentős számú turista érkezik olyan elvárásokkal, amelyeket korábbi kapcsolataik és tapasztalataik révén állítottak fel. Fő célkitűzés számunkra, hogy ezeknek megfeleljünk és az elvárt minőségi szintet biztosítsuk. A magyar utazók körében igyekszünk még ismertebbé tenni a Sixt márkanevet. Így nemcsak saját ügyfeleink számát növelhetjük, hanem globálisan a Sixt partnereinek számát is, hozzájárulva ezzel az újonnan csatlakozott partnerországok forgalmának erősítéséhez” – mondta Dévai Gábor.

Az újonnan csatlakozott országokkal együtt a Sixt már egy teljesen átfogó hálózattal rendelkezik beleértve ebbe a nyugat-európai országokon túl Finnországot, Lengyelországot, Svédországot, Szlovákiát, Oroszországot és Fehéroroszországot.