Lassan már nem számít újdonságnak az 1,000 lóerő fölé húzott Nissan GT-R, az viszont ritka, hogy egy cég kifejezetten mindennapi használatra készítsen egy ilyen gépet. A Switzer Performance háza táján pedig pont ez történt.

Az ohiói tuning cég nem először nyúl a Godizllához: korábban volt már 800 és 900 lóerős, akár etanolos csomagjuk is, a hardcore felhasználóknak pedig már 2010 óta elérhető az 1,000 keréken mért (!) lóerős, pályára és közútra is alkalmas R1KX csomag.

Van azonban akinek ez sok: nem elég az irdatlan fogyasztás, még emellé mindenféle versenybenzinekkel bíbelődni, kecskézni a városban a váltásoknál, vagy a túlmelegedéssel elleni küzdelem a dugóban már eleve ront az élményanyagon, és akkor még nem beszéltünk a megnövekedett szervizigényről, amivel mindez jár. Ez valóban csak annak való, aki a fél karját odaadná akár még egy kósza ezredmásodpercért is, négyszáz méteren.

Aki viszont nem tartozik ebbe a halmazba, tökéletesen elégedett lesz az Ultimate Street Edition csomaggal (rövidítve USE, azaz magyarul "használ", bizonyára nem véletlenül).

Igaz, ez esetben "csak" főtengelyen van meg az 1,000 paci, forgalomban azonban kezesbárány a gép. Nem melegszik, halk, szép simán vált, és 100 mérföldön nem eszik 20 gallonnál többet - európaira fordítva ez cirka 12 literes fogyasztást jelent 100-on. Tipikus zöldségeshez járós gép, igaz?

Persze ha odalépnek neki, az USE GT-R-nek sincs túl sok szégyellnivalója. A brutális teljesítményért számos módosítás esett a 3.8 literes V6-oson: a blokkot a Switzer kovácsolt dugattyúi, csapszegei, gyűrűi és hajtókarjai segítségével erősítették meg, mellettük új vezérműtengelyek, két komoly turbó és intercooler, rozsdamentes acél kipufogórendszer, valamint természetesen e röpke kis listához fejlesztett vezérlés gondoskodik a duplázott lóerőkről.

Az úton maradásról saját gyártású - de még komfortos - ültetőrugók, nano-karbon fékbetétek, valamint új, pillekönnyű felnik gondoskodnak, melyeket már sima utcai gumikba is lehet csomagolni, a run-flat helyett.

Hogy mindez mibe fáj, egyelőre még nem tettek róla közzé infót, de minden bizonnyal az ára azért nem lesz "hétköznapi".