Romanian Tuning Show 2011 - 1. rész

Május 12, csütörtök, reggel 8:00 Békéscsaba, Tesco parkoló. Még minden felrakodni kívánt autó meg sem érkezett a helyszínre, a túlbuzgó biztonsági őr azonban már a rendőrség kihívásával fenyegetőzik, ha öt percen belül nem máshol folytatjuk a „csoportosulást”.

Azt mondjuk hősünk nem tette szóvá, hogy a parkoló számára minden bizonnyal elviselhetetlen kapacitásproblémákat okozó, nyolcautós „csoportosulás” tulajdonképpen azért történt, mert mindannyian az útra vásároltunk be, úgy néz ki, módosított autóval Békéscsabán már ezt sem lehet megtenni. Egyszóval remekül indult a nap a viharsarok tuningimádó hipermarketje szomszédságában.

Na, de hogy mire fel is okoztunk egyeseknek már kora (vagy legközelebb inkább Cora?) reggel maradandó lelki sérüléseket: ahogy a Tuning Show után megígértük, több új nemzetközi rendezvény szervezőivel is rendkívül jó viszonyt sikerült kialakítanunk, így májusra három külföldi utat is meghirdethettünk hazánk fiai és autói számára. Közülük az egyik legnagyobb vállalkozás minden kétséget kizáróan az idén először megrendezésre kerülő RTS – Romanian Tuning Show – mely Bukarest kiállítási csarnokát hivatott három napra a nemes célnak megfelelően feltölteni.


A Show egyik főszervezőjével, Andrei-el még szezonnyitó rendezvényünk alkalmával sikerült találkozni. Amikor azonban felvázolta az ötletét, hogy magyar autókat is szeretne látni az ország történetében egyedülállónak ígérkező rendezvényen, első blikkre a 2007-ben megismert, Bukarestig sok helyen borzasztó állapotú utak jutottak eszembe, amelyet aligha hiszem, hogy egy valamirevaló felnivel épelméjű ember bevállalt volna. De mint utólag kiderült, Andrei másképp gondolta.

Ajánlata szerint, nyolc hazai autó tulajdonosai számára nem csak szállást és teljes ellátást, hanem többek közt a traileres utaztatás költségeit is vállalják Magyarországról a rendezvény helyszínéig. Először azt hittem, hogy valószínűleg csak túl sokáig tartózkodott valamelyik aktív mélynyomó közelében. A kiállítást követő héten azonban már csörgött is a telefon, és onnantól kezdetét vette a közös munka, melynek eredményeképp jelenleg is a „Sereghajtó” jobb egyében ülve írom e sorokat, valahol a Sibiu és Bukarest közti dimbes-dombos-szerpentines útszakaszon, mögöttem két vízszintes sornyi hazai tuningcsodával.

No de ennyire ne szaladjunk előre.


Az út komplett megszervezésére egy hónap állt rendelkezésre. Tréler tekintetében egy hazai vállalkozás, a Koncz Car-Go Kft. Rolfo felépítményes Mercedesére esett a választás, a tulajdonosok számára pedig két román Transporter biztosítja a kijutást, valamint a mozgást a rendezvény ideje alatt. Bár mindez önmagában is rengeteg egyeztetést igényelt, meglepő módon, sokkal nehezebb dolog volt az autókat összeszedni a túrára. A meghirdetett – teljesen ingyenes – lehetőségre gyakorlatilag egyetlen autó jelentkezett, a többieket pedig majdhogynem úgy kellett összevadászni, alig 1-2 héttel az indulás előtt, még az utolsó pillanatban is történt változtatásokkal...

Ami pedig még viccesebben alakult, a személyek kérdése: a szervezők autónként két fő részére biztosítanak szállást, reggelivel, vacsorával és transzferrel, erre itt vagyunk nyolc autóra kilencen, úgy, hogy három autónak még a gazdája sincs itt. Egyszóval, kissé nyögvenyelősen indult útjára ez a túra, már a biztonsági őrt leszámítva is...

A következő kellemes pillanatok – vagy inkább órák – a tréler felpakolása során következtek, a közelben lévő Volkswagen szalon közvetlen szomszédságában (a hasznos extraként kapott fapallókat ezúton is köszönjük nekik) Első látásra igencsak hihetetlennek tűnt, hogy a túlnyomórészt rommá ültetett autók egyáltalán fel tudnának állni a kamionra. Minderre a sort megkezdő Corri-féle Corrado rögtön rá is erősített: a barna csodát kereken egy óra alatt, egy időben minimum 4 ember közös erőfeszítésével sikerült felkínlódni a helyére.

A többi autó ehhez képest már mondhatni gyerekjáték volt, de persze ahogy ez tuning autók esetében általában lenni szokott, akadtak azért gondok bőven. Végül, cirka 3 óra múlva irányba is állhatunk Románia felé.

Az utakról és a kijutásról elég annyi, hogy sajnos azoknak volt leginkább igazuk, akik már jó előre szidták az állapotokat. Az utak minősége, ha átlagban nézzük nem olyan rossz, vagy legalábbis nem rosszabb, mint itthon. Viszont a kijutás során van néhány olyan rövid szakasz, ahol abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán a kamionnal átvergődjük magunkat. További gondot okozott a rengeteg felmarás, amiket ráadásul itt nem szokás előre táblával jelezni, a gyakorta előforduló jelenségként leírható útfelbontás-javítás pedig még tovább lassítja a forgalmat. Bukarest a határtól egyébként még nem is lenne nagyon messze (605 km), azonban a szerpentinekkel tagolt, kamionokkal túlterhelt kétsávos – ráadásul a fenti állapotok mellett – láthatóan nagyon nehezen bírja már ezt a forgalmat. Na de állítólag épül már az autópálya, legalábbis egy ideje...


A körülmények ellenére viszonylag simán, magyar idő szerint hajnali 3-ra sikerült megérkezni a Romexpo körcsarnokához, ahol még javában folyt a munka. A lepakolás, a sötétben is már viszonylag olajozottan ment, ráadásul mire a Corrado földet ért, már javában elkezdett hajnalodni.

A kocsikat ingyenesen mosathattuk le a közelben található kozmetikában. Kicsit tartottunk tőle, mennyire fognak vigyázni rájuk, de nagyon pozitívan csalódtunk. A legnagyobb jóindulattal is 8 fokos reggeli zimankóban, papucsban láttak hozzá a takarításhoz, és a legprofibb mosók munkáját megszégyenítő minőségben vonulhattunk vissza a területre.


A beállás viszont első pillanatra szinte lehetetlennek tűnt. A csarnok valami hihetetlen módon meg van tömve, a nekünk szánt helyre, a legnagyobb jóindulattal is talán négy autó tűnt reálisnak – legalábbis ha az általunk is alkalmazott 6x4-es, vagy legrosszabb esetben 6x3-as placcot számoljuk egy járműnek. Az első ránézésre meglehetősen kaotikus elrendezést mutató szomszédos standoktól is mintát véve, végül sikerült elpakolni az autókat, de nem volt egyszerű szülés. Hozzájárulhatott ehhez a rendkívül friss állapotunk (kb. mindenki mást magyarázott), valamint a valóban szűkös hely is, nagyságrendileg az ötödik elrendezés volt az, amire már össznépileg rábólintottunk. Gyors kordonozást követően – itteni idő szerint reggel 9 óra magasságában – el is indulhattunk végre a hotelhez.


A kiállítást a reggeli félhomályban egyelőre csak futólag volt idő megtekinteni, mindebből annyi biztosan kiderült, hogy a – nem kis létszámú – felhozatalra nem lehet panasz. Akad persze az igénytelen topicba való gép is, de az „átlag” mellett nem kis számban lelhetők fel olyan hihetetlen komoly vasak is, amelyekre méltán irigykedhetünk, hazai szemmel is.

Minderről a következő részben olvashattok bővebben, addig pedig egy jó kiadós alvás biztos vár még ránk – jelenleg, engem legalábbis ez tart életben :) A szervezők egyébként nagyon készségesek, a hozzáállásuk az egész témához és hozzánk pedig simán példaértékű. Talán ennyire még sehol nem voltunk kiemelt vendégekként kezelve, egyszóval eddig simán egy hatalmas pluszjellel nyilatkozhatok a román túráról!

Folytatása következik! (aki nagyon türelmetlen, csekkolja szorgalmasan a Facebook oldalunkat, hátha… ;)