Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!

Szeptember 9-én ismét tunigautók dübörgő motorjaitól volt hangos az écsi Rába Ring. A verseny több dolog miatt is érdekesnek ígérkezett. Elég csak megemlíteni, hogy új versenyszám debütált, több mint 120 veterán autó tette tiszteletét, valamint most először rendeztünk ezen a helyszínen Carstyling.hu Show ’N Shine autós szépségversenyt. A verseny a már szinte megszokott résztvevőkkel zajlott, sajnos azonban néhány régi hazai illetve külföldi ismerős autó távol maradt: a nitrós Karmann Gia, Heinz Schenk dragja, a Boci civic és Pos turbós suzukija ezúttal hiányzott, azonban így sem volt okunk panaszra.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez! A rendezvény fő látványosságát biztosítani szolgáló gyorsulási verseny igazán pörgősre sikeredett. Nézzük a tényeket: az A1-es kategóriában ismét a Hondák taroltak. A fülrepesztően hangos CRX-ek, Szilvi5 Skoda120-sa, és pár felhúzott Honda Civic versenyzett a dobogós helyezésekért. Meg nem erősített források szerint, a hiányzó Boci Mobilban a technika adta meg magát. A2-ben POS távollétében Civiccoupe turbós Honda Civicje csont nélkül vihette el az első helyezést. A 3-as kategóriában egy turbós Opel Corsa, a 4-esben Schuszter Zoli Audi Coupe-ja tűnt fel ismerősként. Falco GMC Syclone-ja pedig az 5-ös kategóriában győzedelmeskedett. Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!Dízel kategóriában ezúttal egy nagy visszatérő, a szegedi Saybor Tuning Ibizája füstölte be a 402 métert a leghamarabb. A gyengébb tapadás miatt legjobb ideje "csak" 13.4 volt. A legnagyobbak között két Chevrolet motorral szerelt Drag harcolt az elsőségért. Végül az SSMotors Novát legyőzve, Erdős Csaba Dragja bizonyult jobbnak 9,2 körüli idővel, mégpedig úgy, hogy a 900 lóerős Drag 201 méterre volt beállítva.

A rendezvény további érdekessége egy új versenyszám Magyarországi premiere volt. Ez az úgynevezett Bracket Racing, amely ezentúl a gyorsulási versenyeken ugyanazon a távon, de külön számként jelenik meg. A versenyszám lényege, hogy a távot megadott időhöz lehető legközelebb teljesítsük. Gyakorlatban ez úgy fest, hogy az induló bruttó időeredménye (zöld lámpa felgyulladásától) minél kisebb eltérést mutasson egy előre megadott időhöz képest. Példaként: a 15,000 másodperces kategóriában egy dízel VW Cady 15:00-ás idejével abszolút elsőként jutott a döntőbe. Azonban van még egy kritérium, amit szem előtt kell tartani, hogy a bázis időnél hamarabb ne érjünk a célba. A versenyszervezők ezzel próbáltak meg kedvezni a kisebb teljesítményű autóval rendelkezők számára. Azt azért halkan megjegyezném, hogy a „kicsit” jobban felszerelt autók itt is nagy előnyben lehetnek bizonyos mérőműszerek segítségével. A Bracket Racing verseny 3 kategóriában zajlik: 13, 15, 18 másodperces időhatárokkal. A dobogós helyezést elérők természetesen díjazásban részesülnek.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!A verseny másik látványosságát a közel 120 Old-Timer autó megjelenése és gyorsulása jelentette. Számos márka képviseltette magát, gyönyörű restaurált autócsodával: Ferrari, Porsche, Jaguar, Mercedes, VW, MG, Opel, Citroen, Audi, Skoda, Fiat, Alfa stb. Találkozhattunk ismert hazai médiaszemélyiségekkel is a volánnál, úgy mint például Sváby András és Pálfy István.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!Autó szépségversenyünk első ízben került a Rába Ring-en megrendezésre. A lebonyolítás viszont a már jól bevált módon zajlott: a szokásos legszebb 10 autó díja mellett ezen a hétvégén a legszebb belsőteret – INTERIOR-t díjaztuk. A zsűrizésnél fő szempontot a belsőtér kialakítása volt. Elsősorban a belsőtér egyediségét, ötletességét és a megvalósítás minőségét vettük figyelembe. Az eredmények végül a következőképpen alakultak:

Car of the Show

Szita László VW Golf IV 4 pont

Category Top 5

Borsi András BMW BEE 2 pont
Ráncsik István Renault Clio 2 pont
Szokoly Réka Audi 80 2 pont
Hudák Zsolt Opel Calibra 2 pont
Nemes Károly BMW E36 2 pont

Top 10 car of the Show

Török Szilvia Opel Calibra 1 pont
Furka Dávid Vw Golf I 1 pont
Szentirmai Dávid Lancia Y 1 pont
Szalicsán Attila Toyota Yaris 1 pont

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!

A különdíjasok az Astor Kárpitos Műhely 10.000 Forintos vásárlási utalványait, a Car of the Show tulajdonosa pedig egy 40.000 Ft értékű vásárlási kedvezményt nyert ezen a fordulón.

Összességében egy igazán hangulatos napot tölthettünk el az écsi Rába Ring-en. Reméljük sok hasonló ötletes újítással találkozhatunk majd a jövőben is!