Teszt Skoda Yeti 2.0 CR TDI 4x4

Fotók: Dombóvári Mihály

A Skoda Yeti, mint lenni szokott tanulmányautónak indult, majd valóság lett belőle. A gyár fél évvel későbbre tervezte a gyártást és a piaci bevezetést, de végül az őszi frankfurti helyett már a tavaszi Genfi Autószalonon bemutatták a kocsit. A gyártás és az előrendelések felvétele a nyáron elindult, nálunk is. Így bár az autó most lett megérinthető Magyarországon, már van, aki letette az előleget és várja az összkerékhajtású Skodáját. Vagy akár a fronthajtásút, mert az 1,2 literes TSI benzines 105 lóerős alapmotorral szimplán fronthajtású az autó. Persze attól még nagyobbak a rugóútjai és magasabban van a kasznija, sőt az utastér praktikuma és kényelme is elidegeníthetetlen adottsága.

Első szimatra

Teszt Skoda Yeti 2.0 CR TDI 4x4Igazán a Yeti-t már átbújhattuk a Genfi Autószalonon, de arra részletekben ki emlékszik már. Frissebb élmény a pár hete kötött részletesebb ismerettség, amelyet egy már beérkezett, de még vizsgázatlan autót megnézegetve tettem meg. Így most, mikor vezethető jármű került a fenekem alá, már kevesebbet foglalkoztam az utastér átrendezhetőségével, meg az ülések helykínálatával, inkább, mivel lehetet, bementem az erdőbe, hiszen azt mondták a gyáriak a kocsiról, hogy ilyet is lehet tenni vele.

Mert rövidek a túllógások, mert magas a hasmagasság, mert van összkerékhajtás (legalábbis az 1,8 TSI-ben és a 2.0 CR TDI-ben). Mivel a próbás autó az utóbbi volt kipróbáltam a Pilisben (nem illegálisan, az erdészek beengedték az autókat). Persze csak óvatosan, mert marketing szöveg ide-vagy oda, azért ránézésre látni, hogy nem olyan nagy a hasmagasság, és a túllógás is létező fogalom. Óvatosságom nem volt alaptalan, mert előbb a kartervédő, majd az első lökhárító már a kitaposottabb erdei úton leért – igaz ugyan, hogy az adott útra, mondjuk egy Fabiával nem tértem volna le. Így a bakhátakon volt jobb egyensúlyozni, és óvatosan kellett leereszteni a terepjárók, vagy vadkanok túrta nagy gödrökbe.


Teszt Skoda Yeti 2.0 CR TDI 4x4Így azt mondom többre képes az autó a nem szilárd burkolatú utakon, mint egy átlagkocsi, de szögezzük le, hogy nem terepjáró. Persze ezt a skodások sem mondták. Amúgy amolyan Nissan Qashqai-os a filozófia, tehát a város is dzsungel magas járdaszegélyekkel, kátyúkkal, és a Yeti ezeken kevesebb gonddal átlép, mint egy normál felépítésű társa. A magas építési módnak, amúgy nem ez a felhasználó szempontjából a legfontosabb hozománya. Sokkal inkább a kényelmesebb beülés, a belül nagyobb fejtér, levegősebb utastér. Az, hogy magasabb, az a stílusosságához tartozik, vagányabb így, mint a Roomster. Mondjuk tényleg vagány jelenség a kocsi, jópofa a középre behozott ködfényszórója, rali autós így a gép képesfele. Amúgy a kocsi az Octavia platformra épült, de mondhatnánk, és mondjuk is, hogy VW Tiguan.



 

Terep, nem terep

Teszt Skoda Yeti 2.0 CR TDI 4x4Ami viszont nem mondható el a terepjárók javáról, az elmondható a Yeti-ről. Mármint, hogy jó használni városban és országúton. A próbált kétliteres, 140 lóerős dízelmotoros, 4x4-es hajtásképletű Yeti csak az előnyeit mutatta az összkerékhajtásnak. A fordulóköre szűk, könnyű a parkolás és a városi mozgás, a kocsi átláthatósága is megfelelő, a tükrök mérete szintén. Bár a nagy dízelmotorral szerelték a kezelőszervek mozgatása nem kíván feleslegesen nagy erőt, könnyű, de érezhető a kormányzás, jól adagolhatók a pedálok, pontos, könnyen kapcsolható a váltó. A fék is hatásos. A nagyteljesítményű, nagy nyomatékú dízelmotor könnyedén viszi a magas karosszériát, nem jelent gondot se a városi gyorsítás, se az országúti előzés, sőt autópályán is vidáman hozza a magas utazósebességet és csak későn veszti el a rugalmasságát. 

Teszt Skoda Yeti 2.0 CR TDI 4x4Miként megszokhattuk az Octavia platform autóitól itt is jó a vezetői helyzet, és jól beállítható. Kényelmes a hosszú ülőlapos, magas támlás ülés, bőséges a hely, főként a fejnek. Beülhet egy püspök a süvegével. Hátul első benézésre túl sok komfortot nem jósoltam, de szerencsére csalódhattam az első megítélésmben. Bár az ülés sprődnek látszik, egyrészt állítható a támlája, sőt az ülés helyzete is, másrészt kellően magas a támla és hosszú az ülőlap a kényelmes utazáshoz. A lábhely is bőséges. Középen persze nem ülnék, van egy kis kardánalagút, illetve a középkonzol hátul kidudorodik, mert hátra vezették a fűtés-szellőzést, ez útban lehet a középen ülő lábának. Viszont középről jól kilátni elölre.

Ha valaki megrendeli a teljes üvegtetőt az felfelé is jól kiláthat. Külön öröm, hogy míg a gyártók többsége nyithatatlan panorámatetőt kínál, a Skodáé nyitható, a fele teljesen hátracsúsztatható. A nyitott tetőablak pedig jó élmény, huzat nélküli friss levegő, szeretem.

Végül a csomagtartóról, amely rövid, de széles és mély. De jobban megmérve kiderül, hogy nem annyira rövid, mert a magas felépítés miatt, és a mélysége okán tűnik rövidnek. Irtó sok pakkot elnyel, ha kell.

Érdekes és teccik, csak az ára nem kevés (persze tudom nem olcsók a többiek sem)

Teszt Skoda Yeti 2.0 CR TDI 4x4Összességében a Yeti azokhoz a SUV-okhoz húz, amelyek közelebb állnak a kalandautókhoz, mint a normál személyautókhoz. Közben ráadásul praktikus jármű is kipróbált és kifinomult technikával. Információink szerint az 1,4 literes TSI motor jövőre lesz rendelhető, akkor várható az 1,6 literes CR TDI is. Addig is 4,6 millióért vásárolható meg az 1,2 literes fronthajtásos belépőmodell, az 1,8 TSI (160 LE, 4x4) ára 6,53 millió Forint, a próbált fullos nagydízelért 7,3 millió Forintot kell átutalni a Skodának.

Teszt Skoda Yeti 2.0 CR TDI 4x4

Ilyen fehérben a Skoda Yeti
Teszt Skoda Yeti 2.0 CR TDI 4x4

Teszt Skoda Yeti 2.0 CR TDI 4x4

Teszt Skoda Yeti 2.0 CR TDI 4x4