Támad a bevásárlókocsi
Ennyire bagatel módon még nem szereztem sérülést autóra, főképp nem tesztautóra. Legfőképpen nem a lemosott, visszavivendő kocsira, ami ráadásul jó drága is. Kábé háromcentis karc a csomagtérfedél felső peremén, rajta a fekete fényezésen, világító fehéren. Ilyet tud tenni a barkácsáruház csempecipelésre méretezett masszív bevásárlókocsija, amely fél méter alatt elérte a szökési sebességet. Gondolom naponta több ezer ilyen történik, ezért okulásra megmutatom mit tettem, hogy nyoma se maradjon a dolognak.
Első lépésem, hogy összevont szemöldökkel néztem az eredményt – hát ez nem múlik el a nyálazott ujjal. Szerencsére csak a felső lakkrétegbe húzott bele a sorjázatlan tömegtermék, mintha egy tűvel valaki graffitit kezdett volna karcolni a járműre. Pár nap alatt egy ilyen sérülés lassan telítődik kosszal, és csak sasszemmel lehet észrevenni, főképp ha nem fekete, hanem inkább egyenszürke a kocsi. De esetemben nem volt idő kosszal tömítődni, az autó is fekete, és vissza kellett vinni, meg amúgy is „no sunnyogás” jelszó feszül az egyik zászlómon.
Gyors telefon, hogy fényező barátom tud-e fogadni, mivel tudott, be a kocsiba, gáz a padlóba és irány Solymár – merthogy ott fészkel. Nem kell megijedni, nem kell ettől újrafényezni az autót, elég megpolírozni a felületet, csakhogy nekem otthon csak valami beszáradt ezeréves áruházi vackom van, gépem nuku, neki viszont minden a rendelkezésére áll, ráadásul tudja is mit csinál, én csak kísérletezést kezdtem volna, ahhoz túl kényes az alapanyag.
Betolattam a műhelybe, persze kaptam az igét, hogy nem bevásárlókocsit vártak tőlem, hanem valami túlfűtött kanyart, vagy egy Erzsébet-hídi rombolást, mint annak idején - kanyar nem volt, csak Erzsébet híd. (Volt azért más idétlen autórongálásom is, mikor a karácsonyi agymenésben félig megfőtt idegrendszerrel parkolva egy klasszikus óriási téglalap alakú betoncserepet a parkolóőr kerekedő szemeinek kíséretében 30 cm-t odébbtoltam, azt gondolva a sötétben, hogy valami padka miatt nem tudok még előrébb gurulva végrehajtani az etalon parkolást).
A koszolódás elméletet alátámasztja, hogy már a 12 km-es út során, a finom esőben a karcolás legalább 50 százalékot vesztett a láthatóságából. Nem baj, ez a karc akkor is profimódon lesz eltüntetve, nem az időjárás által! Barátom megnézegette, majd letörölte a sérült részt és környékét. Először ultrafinom, 3000-es csiszolópapírral vizesen megcsiszolta – ennél a papírnál még a puha WC-papír is karcosabb, ez igazán polírpapír. Utána hozta a polírozószert, meg a polírozógépét. Löttyintett célirányosan a fehér masszából, majd nyomta oda a gépet, majd megint löttyintett, majd megint odanyomta, kábé 3-5 percen át. Majd letörölt mindent, nézte az eredményt, és inkább ráküldött még egy kis pasztát, meg polírkorong forgatást. Végül letörölte a maradékot és „kész van” kiáltással jelezte, hogy akár ki is állhatok. A karc volt-nincs. Megnyugodhattam.
Azért szemelvényként megemlítem, hogy itt ezért volt lehetséges a helyi érzéstelenítés, mert az autó alig 4-5 hónapos lévén még igen szép állapotú fényezéssel büszkélkedhetett. Egy mattultabb, vagy karcosabb fényezés polírozós helyi javításakor elképzelhető, hogy az egész elemet, illetve összefüggő felületet (lemezhajlatig, illesztésig) telibe kell polírozni, hogy ne legyen egy tenyérnyi fényes folt az autón. Sőt, az is összejöhet, hogy az egész autót le kell polírozni, hogy ne legyen egy fényes elem a mattuló eszközön, ami ugye nagyon esetlenül tud kinézni.
Így ezt a gyorsmentést az újszerű fényezésű kocsikra javaslom. Mattuló, karcosodó kocsiknál érdemes több karc beérkezését megvárni (amíg bírja a szépérzékünk) és akkor elvinni, mondjuk évente egyszer a kocsit telibe polírozni. Ottmaradhat egy huszas biztos, de a szépen és profin polírozott autó igen lelkesítő látvány.