Teszt Renault Clio 1.2 T - Városlakó

Úgynevezett B-szegmensű kisautó a Renault Clio, hívják még szupermininek is, nem azért, mert szuperkicsi, hanem mert a kicsik között nagyobb. Ma már ezek az autók családi kocsiként is beválnak, persze erre a célra mindenképpen jobb egy Scenic, vagy Laguna, de azokat nem kapni meg 2,5 millió forintért – legfeljebb 5 évesen. Szóval a helykínálatukkal, felszereltségükkel több funkciót is elláthatnak a kategória képviselői, amit mutat az is, hogy Magyarországon az ilyen méretű autókból fogy a legtöbb. Ennek persze nem csak az az oka, hogy mi, magyarok ilyen ésszerűen gondolkozunk, és nem veszünk feleslegesen túl nagy kocsit, mikor főképp amúgy is városban rohangálunk. Inkább az – és itt újra visszautalunk az árszintre – ez a méret az elérhetőbb anyagilag. 2,6 millióért lehet beülni a Clio 65 lóerős, ezerkettes háromajtós alapváltozatába. Ha öt ajtót akarunk, akkor 270 000 forintot kell még fizetni, ugyanis eggyel feljebb ugrunk a felszereltségbe is – az alapmodell egyféle. Innen már nem tűnik nagy ugrásnak fizetni 230 000 forintot, hogy csak a közlekedési alapkövetelményeket teljesítő 65 lóerős gépet lecseréljük az új, 100 lóerős turbóra. Ha megelégszünk 3 ajtóval, akkor 3 050 000 az ár, tehát spórolunk 50 ezret. Lehet, hogy érdemes rááldozni, ahogy az autószalonok értékesítői mondják „csak 2350 forinttal lesz több a havi törlesztés”. Arról, a 320 forintos benzinár mellett nem szólunk, hogy már hárommilliót kell egy kisautóét fizetni, és ez átlagos árszint……

Külső

Amióta létezik a Renault Clio, mindig újat mutatott formailag. Ha akarom vagány, ha akarom kedves, lehet fiús és lányos, igazi uniszex forma, minden értelemben. Nincs ez másképp a most futó, harmadik Clio generációval sem. Megjelenésekor még feltűnőbb is volt, csak azóta kijött a Grande Punto, meg az Opel Corsa, azoknak a formái túldimenzionáltabbak. A Cliót a szürkeségbe süllyedéskor néhány ügyes formai elem menti meg, mint például az oldalába „nyomott” ék alakú lemezvonal, amelytől még az álló autó is lendületesnek hat – a vonal az első kerékjárati ívtől indulva a hátsó ajtó hátsó sarkáig fut. Érdekes, hogy a kocsi oldalablak-kivágásai, az üvegfelület-lemez aránya, a tükör elhelyezése emlékeztet az előző Cliókra – holott a formai hagyomány továbbörökítés nem jellemző se a márkára, se erre a kategóriára. A fő formai elemek követik a mai trendet, hatalmasak a lámpák, a lökhárítók, az autó nagyobbnak igyekszik mutatni magát mint ami. Sok műanyagot használnak a karosszéria-építésnél, ha leszednénk a lámpákat, a lokösöket, a műanyag burkolatokat, alig maradna valami a Clióból. Persze ez azt is jelenti, hogy jobban felkészült az autó a városi adok-kapokra. A fém horpad, a műanyag elvisel – ráadásul gyártani is olcsóbb már. A fényezés szempontjából rég megoldották, hogy nem térnek el a fém és műanyag elemek színe, legalábbis mi nem vesszük észre, csak hiperszemű fényezők. Az anyaghasználat, az összeszerelés minősége hozza a jó átlagot.

Belső

Kisautók között jó a helykínálata a Renault Clio-nak. Ebben szerepet játszik a viszonylag magas karosszéria, az ebből fakadó jó térérzet. A EURO-NCAP törésteszteken elért jó eredmények egyik eleme a vastag A-oszlop, de megígértem, hogy erről ezentúl csak akkor írok, ha egy autóba nem lesz vastag. Ennek ellenére jól kilátni a kocsiból, a külvilágból való vizuális információ-gyűjtésben csak a külső tükrök nem teljes értékű társak, elég holtteresek, fejet is kell forgatni sávváltáskor. Régi jó Renault szokás szerint sok az utastéri pakolóhely, nagy a kesztyűtartó, a térképzsebek is használhatók. Ha az ülések körül méregetünk, kiderül, hogy magam (172 cm magasság) mögött 20 cm a lábhely a hátsó ülésen, ez nagyon jó érték, tanulhatna tőle az új Laguna. A fejem fölött 19 cm marad, ez is jó dolog.

Elölre és hátra is kényelmes a beülés, és teljesen élhető bent a kocsi. Az ülések átlagosak, az elsőknek rövid az ülőlapjuk, sokat utazva fárasztóvá válnak. Hátul, mivel az ülések formázása nem túl határozott, középen is el lehet lenni. Minden fejtámla állítható, a hátsó üléstámlák lehajthatók, a csomagtartó mérete átlagos. Amúgy érdemes minket olvasni, mert nem vezető autós honlapként nem az elsők között kapjuk meg a tesztkocsikat, amelyből olyan előny kerekedik, hogy kicsit a tartósságról is vall az autó. A Clio turbó 11 000 km-t futott, ami nem sok egy átlagautónál, viszont egy tesztautó életében olyan, mintha már 110 000 km lenne benne (legalább 15 szerkesztőség 25 embere használta). Elég sokat kapnak a tesztkocsik, hidegen meghajtás, rossz úton gyapálás, mindenki, aki használja, hol tolja nekik, hol határértéken kanyarodik, átzubog a járdaszegélyen, ötször átrendezgeti az utasteret, szóval nem saját kocsis kímélő használat a sorsuk – de hát így derül ki mit tudnak. Például ötezer kilométer megtétele után egy sportosabb autón már lehet gumit cserélni. Tízezer körül a gyenge futóművek már kopognak és zörögnek – és rendszerint ezek első szériás autók, tehát még lehetnek gyártási és konstrukciós gyengeségek, amelyeken menet közben csiszolnak a gyártók. Ráadásul a Clio turbó nagyon népszerű volt, fél éven át folyamatosan ki volt adva, így kimaradtak az életéből a pár napos karbantartások, mikor eltüntetik a sérüléseket, kicserélik a tönkrement dolgokat. Szóval a sok tesztkilométert azért érezni lehetett az autón, a bal hátsó ajtóban zörgött valami, kicsit leharcolt volt az utastere (az ilyet tüntetik el az említett gyorskarbantartáson, hogy ne zörögjön és újra újszerű legyen a kocsi). De ennyi, más nyűgje nem volt (kicsit párásodott a bal első fényszóró, ez a fotók miatt tagadhatatlan), ez jó, tudva, hogy lemaradtak a renováló napok, tehát nem volt idő gömbfejeket cserélni.

A tesztautó jól felszerelt modell volt, automata klímával, CD-s zenecuccal, bőrbevonatú kormánnyal, első elektromos ablakokkal.

Az 1,2 literes motor a turbóval 100 lóerőt teljesít. Itt a turbó arra szolgál, hogy egy jól használható motor legyen a végeredmény, nem a sportossága cél. Meg is kapjuk, egy jó karakterisztikájú motorról van szó. Kis hengerűrtartalma ellenére már alacsony fordulatszámon is húz és használható, nem kell egyfolytában állni a gázon minden elindulásnál, ha nem akarunk lassabbak lenni, mint a forgalom többi résztvevője. A dinamikus haladáshoz érdemes 3000 fölé pörgetni, ott jobban él, és egész paripásan meglendül, 6000-ig nyugodtan forgatható. Pörgős kis motor lett a turbós egykettes. A váltóáttételezés illik a motorkarakterisztikához, a váltó pontos és gyorsan kapcsolható. Tény az is, hogy inkább városi autónak lőtték be, mert rövidek az áttételek, így országúton, autópályán idővel fárasztóvá válik a gépzaj. A motor fogyasztása baráti, 7,2 litert mértem – nálam minden egy kicsit többet fogyaszt, mert sokat autózok Budán, dombra fel, meg még fel, tapasztalataink szerint akár 20 százalék is lehet a ráadás. A Clio turbó így, a mai üzemanyagárak mellett konkurense lehet a dízeleknek is.

Alapvetően könnyű vezetni a Renault Clio-t, de vannak nem tetsző tulajdonságai is, összehangolatlansági problémái. A kocsi rugózása kifejezetten komfortos, de emiatt gyors irányváltáskor kicsit beleng a kaszni. A futómű nem tud mit kezdeni a durva keresztbordákkal, nagyot dobbant rajtuk az elnyelés helyett, ha kanyarban kapunk el ilyen jellegű úthibát, el is pattog a kocsi, ívet veszthet. Igaz az is, hogy jó úton nincs ilyen probléma, egész komoly kanyarsebességet is megenged az autó a kitörés jele nélkül. Ha megunja a kanyarodást, az orrát tolja kifelé, ez gázelvétellel jól korrigálható. A kormányzása könnyű, mégis elég visszajelzést kap a vezető. Mondanám még, hogy az egyenesfutása sem volt a toppon, érzésem szerint sokat kellett korrigálni, de ebben inkább a tesztkilométerek a ludasak, mintsem a konstrukció, vélhetően egy futóműbeállítás elmulasztotta volna a séta-hajlamot. Szintén a tesztkilométerek számának tudom be, hogy a fék mélyen fogott, egyszerűen kopottak voltak a betétek.

Teljesen jól használható kisautó a Renault Clio, a hibáival együtt lehet élni, mert jóval több a jó tulajdonsága, mint a rossz. A turbómotor mindenkinek ajánlható, kiegyensúlyozott, keveset fogyasztó, ha kell jó dinamikát biztosító erőforrás – megéri a felárát. A kocsi családi autónak is beválik, és alternatívája lehet a dízeleknek (a 86 lóerős dízelnél azonos felszereltség és ajtószám mellett 310 000 ft-tal olcsóbb).

Aki a sportosság miatt választaná, annak nem ajánlom az 1,2 literes Clio Turbo-t, mert a kocsit nem sportosságra optimalizálták. Ahhoz kéne egy chiptuning, lengéscsillapítócsere, egy másik hátsó kipufogódob, tehát még úgy 250 000 Ft. Úgy viszont egész kerek kis történet alakulna belőle….

(Érdekes lehet: magyar Renault Clio II tuning bemutató), Dezent V tuning könnyűfémfelni a Renault Clio III számára

Motor, erőátvitel

Soros négyhengeres benzinmotor, elöl keresztben beépítve, hengerenként négy szelep. Hengerenkénti befecskendezés, turbófeltöltő, töltőlevegőhűtő. Ötfokozatú kéziváltó, fronthajtás.

Hengerűrtartalom: 1149 cm3

Teljesítmény: 74 kW(100 LE)/5500

Nyomaték: 145 Nm/3000

Súly/teljesítmény arány: 10,8 kg/ LE

Karosszéria

Ötajtós, ötüléses önhordó acélkarosszéria.

Menetkész üres tömeg /megengedett össztömeg: 1080/1570 kg

Hosszúság: 3985 mm

Szélesség: 1710 mm

Magasság: 1490 mm

Tengelytáv: 2575 mm

Csomagtér űrtartalma/ledöntött ülésekkel: 290/1040 l

Futómű

Elöl McPherson kerékfelfüggesztés kanyarstabilizátorral, hátul kapcsolt lengőkaros felfüggesztés tekercsrugókkal, lengéscsillapítókkal, stabilizátorral. Elöl hátul tárcsafékek, elöl hűtött.

Felniméret: 6x15 col

Gumiméret: 185/60 R15

Fordulókör: 10,3 m

Menetteljesítmények

Gyorsulás 0-100 km/h: 11,1 s

Végsebesség: 184 km/h

Tesztfogyasztás: 7,2 l/100 km