Teszt Renault Grand Modus 1.2 TCE Városi a srác
Jófejségek az ilyen, kisautó alapra építkező buszocskák, vagy egyterűek (kinek hogy tetszik). Főleg az anyagilag nem túl eleresztett országokban, mint a miénk is, ahol előnyös egy darab autóval megoldani az összes funkciót, ráadásul olyan autóval, amelynek a megvásárlása is reálisabb, a fenntartása kedvezőnek jósolható. Így hát különösen érdekelt a Renault Modus, amely újként sem drága, használtan meg ugyanannyiért feleannyi idős Modust kapni, mint mondjuk VW Golfot.
Most akciósan 3,5 millió a Modus ára, a listás ár 3,6 millió, ez pont jó félmillióval olcsóbb, mint bármely konkurense. Motorilag csak egyet, az 1.2 TCE turbós benzinest választhatjuk 100 lóerővel – agyő spórológép kis dízel. Ez azért jelentősen szűkíti az ügyes kis autó piacát. Visszanézve, három évvel ezelőtt lényegében ugyanilyen autót teszteltünk, és egyébként a lényeg nem változott, legfeljebb a megítélés. Ennek pedig az oka, az autók általános fejlődése, a kis lökettérfogatú benzines turbók terjedése.
Kívülről véleményem szerint nincs gond az autóval, kedves képű, családi a gépezet, pont olyan, amit az összes kisteherautós, béemwés, menedszer-autós, sőt még a biciglis is semmibe vesz. Hiába a békés magyarországi autózáshoz szükséges a fenyegető külső megjelenés. A Modus nem fenyegető. A külső forma tágas belsőt ígér, ennek nagyrészt meg is felel a jármű.
Méretosztályában valóban korrekt a helykínálat, elöl mindig, hátul azért akkor, ha hátratoljuk a sínen mozgatható üléssort. Még ekkor is marad értékelhető csomagtartó. Előre húzva az üléseket a csomagtartó hízik, a lábtér összemegy – valamit valamiért. Nem hiába tart elöl a Renault a családi egyterű-építés tapasztalatában, mindenütt pakolóhely, még a tetőkárpitra is felszereltek két lenyitható nagy dobozt. Reméljük bírják a többéves nyúzást.
Azonban tapasztalat ide vagy oda, olyat tettem, amit három éve nem, nagy darab dobozt akartam betuszkolni a csomagtartóba. Gondoltam lehet. Ez az ilyen autók egyik lényege, a variálhatóság. Célomat a hátsó ülésrendszer húzta keresztbe! A sínes megoldás miatt a háttámlákat lehajtva egy írtó magas doboz lesz ülések helyett a második sorban, mögöttük üreg. Nemhogy sík padló nincs, annak még a közelébe sem jut a harminc centire magasodó ülészet. Végül betuszkoltam, de a teljes háttámlát le kellett hajtani, az utasom szabálytalanul kuporgott a támlák tetején – ez azért nem tetszett. Persze az ember nem szállít mindig nagydarab dolgokat, de jó érzés, ha adott a lehetősége. A Modus nem cuccolós autó. És nem is annyira hosszútávú-utazós, mert az ülések formázása csekély, emiatt tartósan fárasztó bennük az ülés.
A száz lóerős kis turbómotor előnye, hogy pörgetés nélkül is használható, de dinamizmust akkor várjunk, ha jobban állunk a gázon. Persze akkor sem lesz rakéta az autó, a 11 másodperc feletti százra gyorsulás bőven átlagos. Ellenben a motor karakterisztikája sokkal élhetőbb, mint a benzines szívómotoroké általában, mélyebben nyomatékosabb, pörgetés nélkül is jól autózható. Mindenesetre, a dinamika kedvéért a Renault rövid áttételezésű váltót illesztett a motorra. Ennek városban élvezzük az előnyeit, ellenben országúton, autópályán már zajossá és nagyobb étvágyúvá válik az autó. A kocsi tesztátlaga békésen autózva 7,5 liter lett zömmel autópályán közlekedve, és inkább a megengedett sebesség alatt haladva.
A Modus futóműve a családias és rönós jellegnek megfelelően komfortra hangolt. A rugózás és a csillapítás egyaránt lágy. Ennek nem örül majd az, aki szeret gyorsan kanyarodni. Az autó forszírozva alulkormányzott, a kormánymozdulatokra olyan nyúlósan reagál, gyors mozdulatokra beleng, és a kaszni csavarodását is érezni. Tehát békén kell hagyni.
Összességében a családias funkciót tekintve csak a csomagtér korlátozott átrendezhetősége zavar, minden más jellemző megfelel a kategóriával szemben támasztható alapelvárásoknak. Az ár a mini-egyterűek csapatában a legjobb, egyik konkurens sem tud korszakosan többet a Renault Grand Modus-nál, inkább más-más a "személyiségjegyük".