A szolgálati válasz az, hogy igen: elég csak az Audi 4,2 literesével hajtott a Bad Rabbitre gondolni, vagy éppen arra a négyesre, amibe egy Gallardo tízhengeres blokkját építették. Ezekhez igazán nem is kell Amerikába menni.
Még fél óra sem telt és csak néhány képet kattintottuk el a kedden rajtoló idei SEMA Show bepakolása során, de máris megtaláltuk az első olyan járművet, ami mellett legalább ennyi időre sikeresen le is ragadtunk. Gyakorlatilag kiégett az agyunk a felismeréstől: ezt a járművel valaha tűzesetekhez riasztották...
Főként Taigetosz rovatunkban láttunk már jó néhány példát furcsa konverziókra, melyek célja valamely magasabb kategóriás gép megjelenésének ráerőltetése volt egy hétköznapibb modellre. Aztán persze vannak remekül sikerült replikák is, főleg, ha a Lamborghini márka van terítéken.
Hát persze, hogy láttál, ott van rögtön a DM Motorsport MK1-es Bad Rabbit-je az 4.2 literes S4 blokkal, vagy a német Asgard Performance építése, melynek hátsó kerekeit egy Lamborghini Gallardo V10-es erőforrása hajtja. A legújabb agymenés pedig Kanadából jött!
Ha a flush stílusokról beszélünk, a téma nem válogat sem technikai megoldások, sem exkluzív alapok tekintetében. Láttunk már épp elég komoly sport- és luxusautót a tökéletes fitment oltárán feláldozva, egy ritka, klasszikus alap esetén azonban mindig nagyobb a felhördülés. Most is.
Az utóbbi napok nagy slágere az idei Tokyo Auto Salon keretei között bemutatásra kerülő "rézmetszett" R35 Nissan GT-R, melynek készítői számára minden bizonnyal ezekben a pillanatokban érkezett el a világraszóló ismertség.
Se vége, se hossza az oroszok kreativitásának, már ha a közkedvelt hazai retró modellről, a Ladáról van szó. Rat Rodot azonban még nemigen láttunk a repertoárban.
Hatalmas évforduló van ma, nem csoda tehát, hogy a csapból is a Back to the Future trilógia folyik. A film második része szerint ugyanis pont a mai napon, amerikai idő szerint fél kilenckor érkezik Marty McFly, igen, Vissza a Jövőbe.
Sleeper, azaz jelentéktelen külsővel rendelkező, de a színfalak mögött botrányosan felpaprikázott erőgép. A meglepetésautó, ami a legdrágább kategóriás sportautók felvágós tulajdonosainak is képes néhány kellemetlen pillanatot okozni.
Van az a szint az autóépítésben, amire már igazán nincs magyarázat. Kis kasztniban megbújó hatalmas motorblokkot - lásd, audi Quattro V8 az egyes Golfban - számos esetben láthattunk már, mi van azonban akkor, ha az a motorblokk egyáltalán nem akar elbújni?
François Knorreck technikusként dolgozik Saint-Etienne kórházában, Franciaországban, így igen közeli kapcsolatot ápol a különféle gépekkel - nem meglepő módon pedig szabadidejében is örömmel bütyköli őket.
Alig néhány hét telt el az igazán zöldségessé alakított, Chevrolet El-Camino stílusra átépített platós öreg Mercedes esete óta, most itt egy újabb darab, ezúttal az angoloktól. Az alap itt viszont egy Ferrari!
Egy 1979-es dízel Mercedes, valamint egy hasonló korú amerikai izomautó hibridje első olvasatra semmi jót nem ígér. Tüzetesebben megismerve azonban meglepően tetszetős a végeredmény!
A Newport Convertible Engineering tavaly júliusban robbant be a köztudatba a 2014-es Range Rover tetejének lecsapásával, most a Nissan GT-R kabrióváltozatát álmodták meg több különböző kivitelben.
Családi autókból lesz a legjobb sleeper. Nem is olyan régen adtunk hírt egy Nissan GT-R motoros amgol Quashqai-áról, amit azonban az Autofab művel a nagy vízen túl, már művészetszámba megy.
Olcsó közhely, de sok pénzzel szinte bármit meg lehet valósítani. Ebből a hófehér 2013-as Porsche Panamerából például nyújtott luxuslimuzint varázsolt a gazdája.
Repülőgép hajtóműve egy autóban. Már ez önmagában érdekesen hangzik, nem is véletlen, hogy gyorsulásokon hatalmas népszerűségnek örvendenek ezek a füstöt és lángot okádó, hihetetlen teljesítményű szörnyetegek.
Szeretnél gyorsan átugrani a másvilágra? Ezzel a beteg járgánnyal lehetséges! Az AMS Performance létrehozott egy szörnyeteget, amelynek az alapját egy 1996-os Chevrolet Caprice hullaszállító képezi.