Hazánk, és a nagyvilág tuning újdonságai, autós hírei és eseményei.
Kell ennél jobb évkezdés?
Partnerünk, a Lumenet csapata nem pihen, már rögtön az év elején fantasztikus árakkal várja a világítástechnikára és más autós termékekre éhes közönséget. Januári akciójukban két termék került terítékre, amíg a készlet tart:
Eljött az önvezető autók ideje?
Az elektromos járművek térhódítása napjainkban cseppet sem meglepő. Sőt a klímavédelemmel összefüggő törekvések között főszerepet játszik az e-autók vételének támogatása, pályázatok kiírása a témában. Ettől függetlenül a hibrid variációk még mindig kedveltebbek, mint a teljesen elektromos modellek, igaz ennek a tendenciának a hátterében főleg anyagi okok állnak. Viszont manapság egyre többet hallani az önvezető autókról, és nem úgy, mint a sci-fi produkciók sztárjairól. De vajon mikorra válhat ez a sok szempontból hihetetlenül elérhetetlennek tűnő álom valósággá?
Ismét egy Roadstert nyerhetsz az AMTS-en!
Immáron hagyományosan, ismét egy vérbeli sportautó lesz a fődíj Magyarország legnagyobb szezonkezdő autós kiállításán és show-ján, az AMTS-en, mely 2022-ben újra a megszokott időpontban, tavasszal vár mindenkit a teljesen megújult Hungexpón. Fődíjunk pedig egy Mazda MX-5 NC roadster!
Az abszolút top tunerek: a SEMA Show 2021 döntősei!
Megannyi járművet, csarnokot és érdekességet bemutattunk már az idei SEMA Show forgatagából, itt az ideje, hogy rátérjünk az igazi csemegékre is. Ők pedig nem más, mint a show világhírű szépségversenye, a Battle of the Builders finalistái, a 2021-es felhozatal legkomolyabb építései!
Tesla blokkot mindenbe is - a SEMA Show elektromos építései
A villanyautós jövő a SEMA Show-n immáron kőkeményen a jelen. Míg két éve csak elvétve találtunk elektromos építéseket, most iszonyat mennyiség van a legkülönfélébb tuningolt elektromos autókból, vagy olyan épített vasakból - akár veteránokból - amiben az álmunkban nem gondolnánk, hogy elektromotor hajtja. Pedig...
Mi már tudjuk, milyen az IGAZI Black Friday! Na és Te?
Úgy gondolod, hogy kellőképpen felkészültél az idei Black Friday-re? Nos, mi épp most kaptunk egy fülest a Lumenet háza tájáról - amivel a legnagyobb hazai OSRAM-viszonteladó készül a jövő hétre, azt garantáltan megemlegeted!
A valaha volt legnagyobb buli: ilyen volt a SEMA Ignited 2021!
Bizonyára nem csak nekünk számít az év legjobban várt háttéripari eseményének a menetrendszerűen november legelejére datált SEMA Show, azon belül is különösképp az egyik legizgalmasabb program, a rendezvényt záró hatalmas találkozó, az Ignited. Nos, idén ez jobb volt, mint valaha!
35 világpremier egyszerre: a Toyo Tires a SEMA Show-n
Habár viszonylag sok cég mondta vissza a részvételét a SEMA Show-n, vagy csak "spórolósban" rakta össze a standját az idei eseményre, azért voltak igen üdítő kivételek. A Toyo Tires például biztosan nem tartozott a visszafogott kiállítók közé, olyan pazar felhozatalt hozott össze, amit még békeidőben sem láttunk tőle!
SEMA Show 2021: A csarnok, ami idén Chip Foose-é lett
A SEMA Show legkisebb, északi csarnoka egészen az idei felvonásig az autóápolás, műhelytechnika és a szerviz témakörét ölelte fel leginkább, de a Central Hall-ból kiszorulva megtalálhatók voltak tuningcégek és kisebb-nagyobb műhelyek standjai is ebben a pavilonban.
Körkép: SEMA Show 2021, Central Hall
A Central Hall, azaz a közpső csarnok a SEMA Show-nak otthont adó Las Vegas Convention Center fő helyszíne, ha AMTS mértékben gondolkozunk, akkor ez a las vegasi "A" pavilon. A legérdekesebb látnivalók és tematikák minden évben ide kerülnek, habár a frissen felépült, ennél másfélszer nagyobb West Hall már idén is elég erős vetélytársa lett az öreg csarnoknak.
SEMA Show 2021 - South Hall
A South Hall az a hely volt - és most már tényleg csak volt - a SEMA Show pavilonjai között, ahol a felnik és a csajok koncentrátuma évről-évre a legsűrűbb volt. Már a legutóbbi felvonáson sem azt a szintet hozta, amit a régi szép időkben megszokhattunk, idén azonban már tényleg csak árnyéka volt önmagának.
SEMA Show 2021 - West Hall
Két év szünet után hihetetlenül nagyot nőtt a világ legnagyobb tuning seregszemléjeként ismert SEMA Show. Mindehhez hozzájárult az is, hogy a rendezvénynek otthont adó Las Vegas Convention Center is rengeteget fejlődött.
Prague Car Festival 2021 - beszámoló
Idén is kilátogattunk a csehek legnagyobb autó- és tuning show-jára, a minden évben hagyományszerűen a nyár végén megrendezésre kerülő Prague Car Festival-ra. Ahogyan ebben az évben szinte minden rendezvénnyel kapcsolatban elmondható, ez a show-t sem a jól megszokott, augusztus végi hétvégére tették, hanem két hónappal később, már jócskán a tél elejével kacérkodva került megrendezésre.
A találkozó, ahol egy tuningolt Aventador is csak töltelék.
Itt van az ősz, itt van újra. Ez pedig nem jelent mást Amerika nyugati partján, mint az autós élet beindulását. A nagy nyári kánikulákat követően (és persze a Covid miatti másfél éves kényszerpihenő után) maximumra pörögtek az autós rendezvények a világnak ezen a felén, így 2019 májusa után végre újra megrendezésre kerülhetett a kaliforniai Huntington Beachen a Cars and Copters jótékonysági autós találkozó.
Mit kell tudni a Tech Investingről - befektetnék, de mit?
Manapság, az online brókercégek megjelenésével, a tőzsdézés a reneszánszát éli. Bár szeretjük azt gondolni, hogy a foci és a politika mellett a pénzügyekhez is értünk, ez azért sok esetben távol áll a valóságtól. Ebben a cikkben összeszedtük, hogy mire érdemes odafigyelnünk, ha be szeretnénk fektetni a pénzünket, legyen szó akár egy vadiúj start-up cégről, vagy akár Apple részvényekről.
Átdásra került az AMTS 2021 nyereményautója, a Mini Cooper Coupé
A 101 EV Park Gyömrői úti bemutatótermében vehette át szerencsés új tulajdonosa a 2021-es AMTS nyereményautóját. A 2010-es, 2014-es, 2015-ös, 2016-os, 2017-es, 2018-as, 2019-es és 2020-as évhez hasonlóan ismét egy autó volt a fődíj az Automobil és Tuning Show-n, melyet ezúttal a rendhagyó módon augusztusi időpontban megvalósult rendezvény keretei között sorsoltunk ki a korábbi jegyüket megtartó, valamint új belépőt vásárló látogatóink között.
XVI. Budapesti Oldtimer Show - beszámoló
Az őszi szezon zárásaként, idén is október elején került megrendezésre az Oldtimer Show a Magyar Vasúttörténeti Park területén. Habár a járványhelyzet miatt immáron második éve kellett a jól megszokott tavaszi időpontról őszre halasztani a kiállítást, a látogatók számára ez főként pozitívumokat hozott, hiszen a szokásos programok mellé az ilyenkor esedékes Kolbászvásár is itt került megrendezésre.
Egy valóban láthatatlan rendszámkeret!
Mindegy, milyen autót építünk, legalább az életben egyszer - de inkább többször - elő fog jönni a nagy kérdés a rendszámkereteket illetően. Habár be lehet szerezni, vagy akár le is lehet gyárttatni igen szépen extrázott és akár egyedileg logózott darabokat is, az egyszeri tuner igénye az esetek túlnyomó többségében mindig ugyanaz: lehetőleg minél kevésbé látszódjon maga a keret.
XIV. Balatonfüredi Tuning Találkozó
A pandémiás helyzet sok forgatókönyvet átírt az elmúlt két évben, ez alól pedig az autós rendezvények sem voltak kivételek. A több mint egy évtizedig hagyományosan tavaszi eseményként ismert Balatonfüredi Tuning Találkozó például már második alkalommal került szeptemberi dátumra.
AMTS 2022: az első infók!
Örömmel tudatjuk a tisztelt egybegyűltekkel, hogy 2022-ben újra a megszokott időpontban, tavasszal vár ismét mindenkit Magyarország legnagyobb szezonkezdő autós kiállítása és show-ja, az AMTS, azaz AutoMobil és Tuning Show a Hungexpón!