Info lorem ipsum szöveg

Tudósításaink hazai és külföldi autós rendezvényekről és versenyekről.

Prague Car Festival 2015 - 2. rész

A korábbi évekhez hasonlóan, ismét Prága adott otthont a minden évben megrendezésre kerülő, Csehország legnagyobb autós rendezvényének számító, International Prague Car Festival-nak. Az előzetes regisztrációt követően nyolc magyar autó kapott meghívást a múlt hétvégi kiállításra.

II. Tápiósági Tuning fesztivál

2012 után másodjára került megrendezésre a Tápiósági Tuning Fesztivál a helyi focipályán. A falunappal egybekötött rendezvényen reggel 8 órától foglalhattál el helyüket a kiállító autósok. Az időjárás sajnos nem volt túl szerencsés, a korán érkezőket szemerkélő eső fogadta, később maradt a száraz, de borús idő.

Prague Car Festival 2015 - 1. rész

Javában zajlik Európa egyik legszínvonalasabb autókiállítása, a Prague Car Festival. A korábbi brnói rendezvény nőtte ki magát, és már negyedik alkalommal kap magyar csapat meghívást a cseh fővárosba.

Trackwood 2015 - több ezer lóerő csatája

A drift kis hazánkban már több mint tíz éves múltra tekint vissza. Már nem hátul kullogunk, hanem a legjobbak között vannak pilótáink. Láttunk már sok csatát, rengeteg erős autót és ügyes kezű versenyzőt, így egyre nehezebb újat mutatni. Amikor több ezer ember állva tapsol, amikor egy csata után érzed, hogy kirázott a hideg ? nos, az már egy komoly szint. Ez a Trackwood.

2015 eddigi legjobb versenyei

Túl vagyunk a Magyar Nagydíjon és nem vágunk fel, ha úgy könyveljük el, mint az év egyik legizgalmasabb F1 futamát. Az idén jubileumi 30. alkalommal megrendezett esemény kaotikus versenyét mind a magyar mind a nemzetközi sajtó az év legjobb versenyének nevezte.

A strandfeeling jegyében: Füzestuning IX.

Július utolsó hétvégéjén, az év talán legforróbb napján került megrendezésre Füzesgyarmat évente ilyenkor rendszeres járműtreffenje, a Füzestuning Országos Autó Kiállítás és Motor Show.

Tó-Party III.

Múlt hétvégén a Backyard Garage harmadik alkalommal rendezte meg Tó-Party elnevezésű buliját a délegyházi Tavirózsa Kempingben.

Ez volt az igazi "ereszdelahajam!"

Az országban több helyen megdőlt a melegrekord, volt, ahol a hidegrekord. Máriapócson az induló versenyzők rekordja dőlt meg most, hiszen 129 pilóta állt rajthoz ezen a hétvégén. Minden nézőnek jutott valami finom falat az autósport svédasztaláról.

I. Autó Tuning Találkozó - Bogács

Új jelölőpont került fel az autós találkozók térképére, hisz július 4-én első alkalommal rendezték meg a Bogácsi Autó Tuning Találkozót.

National 9 - beszámoló

Az éves nagy National talira minden évben rendszerint júniusban kerül sor. Idén - sorrendben a kilencedik alkalmon - ezúttal már mi is ott voltunk színpadostul, így első kézből sikerült megtapasztalnunk, miben is más a horti tali a többinél.

Mályi Beach Autofeszt Party

Beach hangulat uralkodik Borsod megyében, hisz két héttel a RealXtreme Muhi tó rendezvény után újabb találkozót szervezett az Autofeszt, ezúttal a Mályi Beach-re.

CARLIFE X. Meeting

A Carlife szervezésében, idén másodjára, összességben már 10. alkalommal gyűltek össze a tuning fanatikusai az egri Lidl parkolójában. Az esemény délután 15:00-ás kezdéssel volt meghirdetve, de főként olyan fél 4, 4 óra magasságában kezdtek el érkezni az autósok.

X. Dombóvári Tuning Találkozó

Június második hétvégéjén, immáron tizedik alkalommal került megrendezésra Dombóvár tuning találkozója, melynek ezúttal is a Gunaras Camping adott otthont.

Autók, motorok, hőguta: így zajlott az első pécsi találkozó

A tököli Lóerők Éjszakája és alig három óra alvás után Pécs városát vettük célba, ahol a Partyzoo csapatának főszervezésében, hagyományteremtő jelleggel első alkalommal kerül sor nagyobb autós-motoros tuning rendezvényre.

Lóerők Éjszakája 2015 - Tököl

A tavalyi évhez hasonlóan, ismét Szántó Nikolett zsebelte be az elsőséget a Lőerők Éjszakáján múlt hét szombaton. A hetedik alkalommal megrendezett éjszakai esemény a Drifted.hu bajnokságának második fordulóját jelentette, több mint 60 versenyautó részvételével.

Tóparti autós parti

2013 után, immáron második alkalommal került megrendezésre a RealXtreme AUTOFESZT SHOW a Borsod megyei Muhi tó partján.

Nagyatád, ötödször

Immáron ötödik alkalommal került sor Nagyatád tuning találkozójára, melynek sorrendben harmadszor adott otthont a Városi Strand és Castrum Termálkemping árnyékos fákkal szegélyezett területe.

Tuning Show Kraków 2015 - 2. rész

Lengyelország legnagyobb tuning rendezvényét szokásos módon május közepén rendezték meg, ahogy az előzetes beszámolónkból is kiderült, több magyar honfitársunk is kihozta verdáját megmutatni a lengyel közönségnek.

VII. Raceland Kupa, Szeged

Idén immáron hetedik alkalommal zajlott le a Szeged tavaszi tuning találkozója, a Raceland Kupa, melyre szokás szerint a Szeged Plaza területén került sor.

VI. Tamási Tuningtalálkozó

Rég voltunk már Tamásiban, pedig immáron hatodik éve, hogy a helyi csapat megszervezi a szokásos tavaszi találkozót, melynek idén tágasabb, új helyszín adott otthont.

3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13
Összesen 750 találat 38 oldalon